Az internet segítségével szinte bármire rákereshetünk pillanatok alatt, hiszen a legtöbb üzlet, szolgáltató igyekszik ezen a felületen reklámozni a termékeit, szolgáltatásait. Mondhatni, szinte verseny folyik a vásárlókért, az ügyfelekért. Egyre több eszközzel igyekszik magukat megkülönböztetni egymástól a férfi fodrászatok. Nem véletlenül, hiszen a megmaradásuk függ attól, hogy sikerül-e bevonzani az ügyfeleket vagy sem. Budapesten pedig ez hatványozottan így van, hiszen az Európai Unió 10-ik legnépesebb városáról beszélünk.
Miért is olyan nehéz a fennmaradás? Először is az árak miatt, ugyanis az ingatlanok bérleti díja az utóbbi időkben nagyon megugrottak, így azok a férfi fodrászatok, amelyek bérlik a helyiséget, igencsak megfontoltan kell vezetniük az üzletet, különben előbb-utóbb lehúzhatják a redőnyt. Éppen emiatt, némelyek igyekeznek kitűnni a tömegből és az ügyfelek figyelmét valami egyedi módon felhívni magukra. Nem könnyű, hiszen minden elinduláshoz vagy új irány kialakításához befektetésre van szükség, de ha sikerül ügyfeleket fogni, akkor a befektetés megtérül. Idén áprilisban nyílt meg egy teljesen egyedi férfi fodrászszalon Budapesten, az Erzsébet körút 16 szám alatt. Úgy látszik nekik sikerült valami olyat produkálniuk, ami igencsak sok ügyfelet vonz. De mi az, amivel sikerült ezt elérniük? Először is a hely egyedi kialakításával, ami a gengszter korszakot eleveníti fel.
Vagyis, aki ide belép egy kis időutazáson vesz részt és máris az 1920-as években érezheti magát, amikor az amerikai nagyvárosokat az olyan emberek tartották uralmuk alatt, mint Al Capone, a híres vagy inkább hírhedt maffiafőnök. Másodszor a szolgáltatásaik, vagyis a haj-, és szakállvágás, illetve annak ápolása precízen, igényesen. Az egész szolgáltatás ügyfélorientált. Nem csapják össze a munkát, hanem igyekeznek élménnyé tenni a náluk eltöltött időt. Ráadásul a séró belövése után, még egy fényképet is készíthet a kedves vendég egy gengszter korabeli fegyverrel. Ez az oka annak, hogy a barber shop nemcsak fennmarad a hatalmas versengés közepette, hanem egyre bővülő ügyfélkörrel rendelkezik.
yatoo hozzászólásai