Mióma tünetei
Mióma tünetei

A nők akkor érzik igazán jól magukat, ha érzik, hogy minden rendben van a szervezetükben, mind testileg, mind pedig lelkileg. Amint valami zavar támad a szervezetben, akkor a jelek előbb lelkileg, majd pedig testileg is megjelennek. Ilyenek lehetnek a mióma tünetei is, ami egy jóindulatú daganat a méhben és a 35-50 év közötti fogamzásképes nők több mint negyedének keseríti meg az életét.

A mióma jelentkezhet egymagában, de többedmagával is előfordulhat a szervezetben. Méretét tekintve is igen változó, hiszen kezdve az apró rizsszem méretűtől, egészen a teniszlabda nagyságúig megnőhet. A szervezetben történő elhelyezkedése szerint megkülönböztethetünk méhen kívüli, a méh felszínén elhelyezkedő, illetve a méhnyálkahártya alatt kialakuló miómát.

A mióma tünetei is, csakúgy mint a mérete és az elhelyezkedése, sokfélék lehetnek. Az első tünet az elhúzódó vagy különösen erős havi vérzés, ami sok problémát vonhat maga után, mint például vérszegénységet, sápadtságot, levertséget, illetve akár koncentrációs zavarokat is. Hogy a hangulatról már ne is beszéljünk, hiszen ilyen esetekben nagyon sokan lemondják a már megbeszélt időpontokat, programokat és a négy fal közé zárkóznak be.

A hosszú vérzés miatt, alhasi fájdalmak és hátproblémák is jelentkezhetnek, ami jelentősen hátráltatja a munkát. A mióma tünetei között szerepel még a szorulás vagy hólyaggyengeség is, ami a munkahelyi, de a magánéletre is negatív hatással lehet. Az olyan nők, akik egy vagy több miómától szenvednek, nem képesek gyermeket vállalni, de ha esetleg teherbe is esnek, a mióma rendkívüli mértékben megnehezíti a baba kihordását.

Lássuk, hogy mit lehet tenni a mióma tünetei ellen! Mióma kezelése többféle kezeléssel is történhet. Például a tünetmenteset nem szükséges kezelni, elég ha ultrahang segítségével rendszeresen ellenőrzik. Amennyiben a mióma már problémát okoz, a kezelőorvos pedig műtétet javasol, mellette lehet használni natúr kiegészítőket, amivel elősegíthető a műtét, de akár a gyógyulás is. A mióma tünetei jelek, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni!