OMD
OMD

Apró dolgokkal nagyon sokat tehetünk a Földért, a világért, a gyermekeinknek, unokáinknak lényegesen élhetőbbé varázsolhatjuk a bolygónkat. Gyönyörűen meg van ez írva Suzy Amis Cameron OMD – Változtasd meg a világot napi egy étkezéssel című művében.

Az amerikai környezetvédő szakértő korábban színésznőként és modellként dolgozott, aztán 2005-ben a nővérével megalapították a Muse School CA-t, amelyik az első vegán, nulla károsanyag-kibocsájtó és teljesen napenergiával ellátott iskola volt Kalifornia államban. Nos, mint ahogyan az általa írt könyvben szerepel, az OMD a napi egy fogás a bolygóért szépsége az, hogyha napi 1 hús- vagy tejalapú étkezést növényire váltunk le, az étkezésünk víz és ökológiai lábnyomát 25%-al csökkenthetjük.

Kis módosítás ez, amivel továbbá csökkenthetjük a szív- és cukorbetegség, valamint a rák kialakulásának kockázatát. Lefogyhatunk, valamint a nemi életünket is javíthatjuk az OMD koncepcióval. Érdemes elolvasni ezt a könyvet, amit Ön is megvásárolhat a horusz.hu weboldalról.