Többé nem probléma a hajhullás
Többé nem probléma a hajhullás

A hajbeültetés nem egy új keletű dolog, mégis a legtöbb magánklinikán igencsak költséges. Legalábbis olyan mértékben mindenképpen drágának mondható, hogy sokan azért nem vágnak bele, mert eléggé komoly anyagi vonzata van.

A hair transplant ebből a szempontból is egyre elérhetőbb a lakosoknak, akiknek jelentős százalékukat gyötör a hajhullás, vagyis a kopaszodás. Budapesten már több mint 10 éve működik sikeresen egy erre specializálódott klinika, ahol a lehető legmagasabb technikai felszereltség mellett végzik a műtéteket.

A hair transplant ára is jóval kedvezőbbnek mondható, mint más helyeken, hiszen a díjszabás a hazai bérszínvonalhoz van alakítva. Attól függetlenül, hogy a szolgáltatás jelentősen olcsóbb, mint a nyugati államokban, véletlenül sem lehet arról beszélni, hogy a kiszolgálásban, ellátásban bármiféle hiányt szenvednének a páciensek.

A hair transplant beavatkozást már számtalanszor végezték el úgy, hogy a kliensek elégedetten távoztak a műtőszobából és utólag sem bánták meg a döntésüket.