Az idősotthon lakói Etyeken jártak

Július elején egy gyönyörű hétfő reggel indultunk kirándulni az idősotthon lakóival. Budapesten az Operaházat, az ország egyik legszebb épületét néztük meg. Az épület freskói, szobrai, az Operaház nézőtere valóságos unikum. Kiváló vezetést kaptunk egy ottani dolgozó személyében. Ezt követően öregotthon lakói elfoglalták helyüket a programbuszban, így nekivágtunk az országútnak.

A Budapesttől alig több mint 30 kilométerre található Etyekre hamar megérkeztünk, ahol már várt bennünket Orosz Gyula borász, hegybíró családi pincészetébe. Négyhektáros szőlőterületen gazdálkodik, mely ültetvények az Etyek-Budai borvidék területéhez tartoznak. Miután az idősotthon lakói elhelyezkedtek, figyelemmel hallgattuk vendéglátónkat, aki elmesélte, hogyan készül a bor és milyen borokat készít a pincészete.

Körülbelül 8 tételt kóstoltunk meg, az ízlelőbimbóink pattogtak a zamatos ízek kavalkádjában. Tetszett, hogy minden megkóstolt borról kaptunk valami pluszt, így különbséget tudtunk tenni az aromák között. Lényegében egy rövidített bortúrán vettünk részt, borkóstolóval egybekötve, és nagyon finom pogácsával is megkínáltak minket. Az idősotthon lakóinak lehetőségük volt vásárolni is, hisz ezek a borok boltokban nem kaphatóak, csak kizárólag itt a pincészetben lehet megvásárolni.

A többség tetszését a „Rókatündér” fantázianévre keresztelt cabernet sauvignon félszáraz rozébor nyerte el. Az idősek otthona egyik lakója jól ismeri az etyeki táj magával ragadó atmoszféráját, mert egykor ő is itt termesztette saját szőlőit. Felkérésemet elfogadva Ferenc vezetésével körbebuszoztuk Etyek történelmi jelentőségű helyeit: Körpince együttes, a Kecskegödör, Öreghegy, a Sóskúti úti pincesor, az egyedülálló présházak a település gyöngyszemei. Elbeszéléseivel életre keltette a tájat és mi egy igazán szép kiránduláson vehettünk részt.