sport mediátor
Sport mediátor

A sport nemcsak tökéletesen le tudja vezetni a szervezetben felgyülemlett feszültséget, de rengeteget is tud generálni, főleg a csapatokon belül. Erre tökéletes megoldást tud nyújtani egy sport mediátor azzal, hogy rövid foglalkozások során kezeli magát a vitát és az abban résztvevő feleket. A sport mediátornak főleg arra kell figyelmet fordítani elsősorban, hogy ő lesz a villámhárító és esetlegesen a kommunikáció teljes levezénylője is.

A sporton belül, általában a csapattagok azok, akik nem értik meg egymást, de előfordulhat az is, hogy ennél egy nagyobb volumenű problémáról van szó. Például az edző és sportoló, esetleg egy nagyobb egyesület és annak tagja között, sőt, néha az átigazolással kapcsolatos konfliktusok is gyakoriak. Ha ilyen esetekben egy sport mediátor munkájához folyamodunk, akkor tudnunk kell, hogy ő próbál majd minket rávezetni a megoldásra.

Azonban, ha ez nem sikerül, akkor a sport mediátor fog majd előállni egy tervvel, amit a felek lehetőség szerint elfogadnak. Hasonló feladatot lát el a munkaügyi mediátor is, csak a szaktudása más területre koncentrálódik. Ebben az esetben a munkahelyi konfliktusokat próbálja megoldani, mielőtt még per formájában bontakoznának ki az igazságot akaró, vitázó felek szándékai. Ilyenkor főleg a munkaügyi mediátor a munkáltató és a munkavállaló között közvetít, de az is előfordulhat, hogy már a szakszervezet is belekeveredik.

Azért lehet jó döntés szakemberhez fordulni, mert egyrészt sokkal olcsóbb, mint egy per, másrészt pedig nem kell kiteregetni az úgynevezett munkahelyi szennyest. Ebben a kategóriában főleg olyan problémákkal kell szembenéznie a munkaügyi mediátornak, mint a balesetek, az esetleges elbocsájtások, felmondások, valamint ritkán előfordulhat sztárjk is. Kiemelten fontos, hogy ilyenkor a vitázó felek próbálják a hozzáértő személy által megérteni azt, hogy a kompromisszum és az arra való törekvés mindennél fontosabb. Ha már eddig eljutunk és ez sikerül, akkor onnantól fogva mondható, hogy nyert ügyünk van.